EN / HU

Kerekes Gábor

A rövid életű festészeti próbálkozások évei után nagyméretű helyspecifikus installációkat kezdtem el építeni. Tulajdonképpen ma is ezzel a műfajjal foglalkozom, bár más megközelítésből: munkáimmal, akármennyire is sík jellegűek (képek), egyfajta tér létrehozására törekszem. A „kiállítótér” falát kompozíciós mezőként használom, ezen belül mozgatom a képeimet. A nézők ezáltal egy létrejött szituációba, sajátos helyzetbe kerülnek. Ez a játék valamiféle módon a nézőnek a képhez, illetve a térhez való viszonyára hat.

Munkám lényeges eleme az újrahasznosítás. Képeim létrehozásához nagy mennyiségű újságra van szükségem, hogy kinyerjem belőlük a számomra fontos és felhasználható képanyagot. Ennek begyűjtéséhez egy láncolatot kellett kialakítanom, ami a barátok, ismerősök háztartásaitól egészen a lapkiadók felesleges példányaiig terjed.

A képek építése, a gyűjtéstől a befejezésig, akár több évet is igénybe vehet. Ez részben az aprólékos kézimunka jellegéből adódik, részben pedig a képek felbukkanásának mennyiségétől is függ.

Műveimmel szeretnék mélyebb tartalmakat is érinteni, ezért is fontos számomra az újrahasznosítás. Emellett azonban egyfajta gondolkodás, szemléletváltás átadására is törekszem. Témáim a munka értékét, a környezetünkhöz és a kulturális örökséghez való viszonyunkat, annak újrapozicionálását és az erőszakmentességet járják körül.

képgaléria >>>


Kerekes Gábor: Hátsó fedélzet, (részlet a Psy Rocket tűzmeghajtású léghajóból), 2012, kollázs, 300x140 cm

Kerekes Gábor: Kupolaváros, (részlet a Psy Rocket tűzmeghajtású léghajóból), 2012, kollázs, 300x140 cm

Kerekes Gábor: Sárkányeregetők, (részlet a Psy Rocket tűzmeghajtású léghajóból), 2012, kollázs, 300x140 cm

Kerekes Gábor: Komp 1, 2013 , kollázs, 200x100 cm

Kerekes Gábor: Hotel, (részlet a Psy Rocket tűzmeghajtású léghajóból), 2012, kollázs, 300x140 cm

Kerekes Gábor: Csata, 2006-09, kollázs, d=200

Kerekes Gábor: Csata, (részlet), 2006-09, kollázs, d=200

Kerekes Gábor: Bábel - a növekvő város, (részlet), 2011, 460x360 cm

Kerekes Gábor: Tornyok, (részlet), 2011, kollázs, d=100

videó >>>