EN / HU

Németh Hajnal nyerte a Leopold Bloom Díjat

Németh Hajnal képviselte már Magyarországot a velencei biennálén, állított többek közt ki Párizsban, Madridban, Berlinben. Képzőművészetének középpontjában könnyűzenei és kórusművek, operák, performanszok állnak, illetve az ezekről készült fotó- és videódokumentációk. Hol a zenén keresztül tesz átélhetővé történelmi traumákat, hol apró manipulációkkal alakít slágereket politikai állásfoglalássá. Munkái ezáltal könnyen befogadhatók: éppen azzal érik el hatásukat, hogy népszerű kulturális termékeken, például zeneszámok szövegein eszközöl minimális, de egyértelmű változásokat (egy-egy szó megváltoztatása, egy vessző beillesztése), ezzel a ma társadalmába mélyen beágyazott reflexekre hívja fel a figyelmet. Anélkül tud elemi hatást elérni, hogy akár patetikus, akár nehezen értelmezhető, elitista lenne, sőt: munkái ironikusak, szórakoztatóak. A díjjal elnyert tízezer eurós támogatásból Németh Berlinben tervez projektet létrehozni, lehetőleg nonprofit kiállítási helyen. Mivel munkái előadóművészekkel, zenészekkel való együttműködéseken alapulnak, a technikai és anyagköltségeken túl egy egész stáb honoráriumára is gondolnia kell.