A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj 2023 nyertese: Fusz Mátyás

 

 

A jelöltek 2023-ban:

 

Albert Ádám

 

Művészeti megközelítésmódom a kulturális átadás, azaz a tudástermelés eszközeinek és módszereinek különböző aspektusaira reflektál, figyelembe véve azok történeti időben és földrajzi térben változó módozatait. Ezeket a társadalompolitikai kérdéseket az esztétika területén, a műveken keresztül áttételesen veszem górcső alá. Ezért a művek megmunkálása, művészi formája, a megformáltság értéke fontos szerepet tölt be munkáimban.

Műveim jelentős része installációs formában kerül kiállításra, mivel ez a forma lehetővé teszi, hogy bizonyos problémafelvetéseket árnyaltabban és indirekt módon, sokszor eltérő szempontot integrálva mutassak meg a tárgyak egymás mellé rendelésének segítségével. Ezek az installációk olyan kontextust hoznak létre, amely kutatás alapú társadalmi, kulturális, történelmi, politikai, illetve gazdasági kritikát fogalmaz meg, mivel a történeti kontextusukat és annak továbbélését is mélységében kutatom. Vagyis nem csak a múlt egyes pillanatait mutatom meg, hanem a tudás rendszerek és tudástermelés komplex összefüggéseit, együttélését, és a sokszor nem egyértelmű kapcsolódási pontjait is. Közvetett módon arra is felhívom a figyelmet, hogy a kontextusok eltérő kerete hogyan változtat a nézőpontokon, vagy hoz létre olyan konstellációkat, melyek aláássák vagy éppen megerősítik a dolgok rendjét. Az esztétikain keresztül próbálom megérteni és kritika alá vonni a hatalmi rendszereket, azaz a biopolitikát, tudástermelést, vagy a társadalmi valóságok geopolitikai alapjait.

Művészi gyakorlatomat a különböző anyagok és sokszor elfeledett technikák használata jellemzi, amelyeket a galéria teljes terét elfoglaló totális installációk létrehozásában használok fel. Az utóbbi időben digitális tárgyreprezentációval (3D szkenneléssel és 3D nyomtatással) is foglalkozom, ezen keresztül a műalkotások demokratikus elérését is biztosítva, továbbá művészeti kutatással, különböző múzeumok és intézmények gyűjteményeinek és archívumainak feltárásán keresztül.

 

 

Asztalos Zsolt

 

Elsősorban a múlthoz fűződő viszonyunkat vizsgálom különböző nézőpontokból. A múltról szerzett tudásunk egyfajta fikció, amelyet mindig a korszellem és a saját befolyásunk szerint írunk. A múltunkról alkotott képünk folyamatosan változik, folyamatosan átírjuk azt az aktuális állapotoknak megfelelően. Sokszor már nem is emlékszünk a valódi történetre, hanem emlékeinkre emlékszünk, és egymásra rétegződve ugyanannak a történetnek számos változata jön létre. A múlt képe a jelenlegi állapotot tükrözi. Ez az egyéni és a kollektív történetekre is igaz. Művészetemben az emlékezés nemcsak az egyéni, hanem az általános történetelméletre és a kanonikus művészettörténet-írásra is utal. A művészeti kánont az idők során folyamatosan újraírják az aktuális állapotoknak megfelelően. Ezt a rugalmas alakíthatóságot szeretném én is kifejezni. Az általam létrehozott modellek az elme architektúráját jelenítik meg. Mentális tájképek, akár az emlékezeti leképezés ábrázolásának is nevezhetnénk őket. Az emberi agy neurológiai folyamatait és azok pszichénkkel való kapcsolatát vizsgálom általuk. Ezek a modellek szerkesztett emlékek, melyeket személyre szabtam, számszerűsítettem, szétszórtam és átalakítottam, hogy megfeleljenek bizonyos konkrét emlékeknek, amelyeket mind magánjellegű, mind társadalmi szintű közös emberi történeteink fontos konstrukcióiként tartunk számon. Az emlékek emlékműveinek tekintem ezeket.

 

 

Dezső Tamás

 

Munkáim tárgya a személyes identitás és a növényi identitás, valamint az embernek a természethez, azaz a nem-emberihez való viszonya. Különböző műformákon és médiumokon keresztül - fotográfiák, kinetikus művek, installációk, szobrok -, valamint egyre bővülő elméleti háttérrel és kutatással igyekszem foglalkozni azokkal a kérdésekkel és problémákkal, amelyeket az ökológiai válság élesen felvet. Minden egyes munkám egy-egy gondolatkísérlet az emberi és a növényi identitás alapvető kérdéseinek problematizálására. A kérdések különféle formákban öltenek testet: egy azori erdő, egy sövény, a világ legkisebb rovara, egy 4,6 milliárd éves meteoritdarab, 19. századi mikroszkóp-tárgylemezek vagy akár metronómok érzéki képén vagy valóságán keresztül. Munkáim megkísérlik bemutatni az ember vakságát mindazzal szemben, ami nem ő, az ember planetáris uralmának végét, továbbá rámutatni a nem-emberi világ alapvetően ismeretlen, csendes világára. Azokat a nyomokat kutatom az emberben, amelyek a környezethez, a növényi identitáshoz kötik, igazolva ezzel, hogy fajunk nem felsőbbrendű, csupán csak egy a világ szerves és szervetlen létezőinek sorában. Elengedhetetlenné vált, hogy a növényeket jelentőségüknek megfelelően kezeljük, és a folyamatosan mélyülő megkésettség gyötrő érzése mellett komoly erőfeszítéseket tegyünk annak érdekében, hogy az emberi identitás mellett a törékeny növényi létezés kérdéseit is megértsük. És nem pusztán azért, mert tőlük függ és rajtuk múlik a saját létezésünk.

 

 

Fusz Mátyás

 

Kezdésnek egy kicsit líraibb gondolat a valóság ábrázolásának aktualitásáról. A valóság, mint közös nyelv kérdése. Nem bírom ki, hogy ne említsem meg a körülményeket, amelyek között ez a szöveg születik. Mostanában nem sok fogódzót találni a realitáshoz. Azok a stabil pontok, amelyek nekem sokat jelentenek egészen aprók. A séták alatti és a kertben megfigyelt jelenségek, a közvetlen környezetem apró vizuális és tárgyi rejtélyei jelenleg felfokozottan jelentik azokat a reális élményeket, amelyek az idő és a napok értelmét adják. A házba bezárva tölteni a mindennapokat kicsit olyan mintha a saját fejünkbe zárva léteznénk. De ezek vajon csak engem szórakoztatnak és csak nekem adnak realitásélményt és fogódzót? Mikor korábban együtt mutattunk rá az élményvalóság jelenségeire és együtt örültünk nekik, valahogy sokkal kisebb volt, vagy legalábbis kisebbnek tűnt kommunikációs jelentőségük. Most, amikor valaki olyan jelenetről, tárgyról vagy megfigyelésről mesél nekem élőben vagy online, képernyőn keresztül, amelyik az én környezetemben és emlékeimben is létezik, akkor érzem a közös realitás bizonyosságát. Romantikus klisé, hogy akkor tudod biztosan, hogy szerelmes vagy, ha érted miről énekelnek a rádióban. Pontosan ezt történik itt is, ha bizonyosságot akarok szerezni arról, hogy a másik is most és ugyanabban a realitásban él mint én, jó, ha olyan dologról beszél, amelynek valószerűségéről magam is képes vagyok megbizonyosodni. Mint, amikor a túszul ejtett áldozat a kamerába mutatja az aznapi újság címlapját. De ez az időszak csak felfokozottsága miatt világít rá élesebben arra a jelenségre, hogy ha együtt látjuk, éljük meg a realitás egy darabját, és ráadásul egy olyan darabját amelynek igazságában, valódiságában mindannyian egyetértünk, akkor olyan erőteljes interszubjektív kapcsolódásban van részünk, amelyik ritkán, leggyakoribb esetben csak bagatell jelenségekkel kapcsolatban történik meg az emberek nagy százalékával. Szebben, amikor az eredeti dolgot felismerjük a más-ban, amely így ugyanolyanná válik. Valaki „más“ megfogalmazásában felismerjük a saját „ugyanazunkat“.

 

 

Hajas Katinka

 

Főként a szobrászat eszközeivel, de nem csak a szobrászat nyelvén próbálom megérteni és analizálni a körülöttem és bennem működő valóság részleteit. Egy adott műfaj kiválasztása, és a megjelenítendő szellemi tartalom szoros egységet képez munkáimban. Számomra a szobor egy mentális használati tárgy, a tér pszichológiai tér, a mozgókép pedig mindkettő egysége egy bizonyos nézőpontból. Ezeket a tartalmakat igyekszem a lehető legminimálisabb formavilággal létrehozni, ezáltal megfelelő keretet adva a sok esetben jelentéktelennek tűnő anyagi változások megmutatásának. Munkáimban a tükröződés, korrodálódás, erózió, súlypont, mozgás, kopás, nedvszívó képesség adott esetben a mondanivaló központi részét képezik. Ez a szemlélet, ami sokszor műfaji határokat feszeget, külső és belső világunk egységét keresi.

 

 

Trapp Dominika

 

Művészeti gyakorlatomat pályám kezdetétől fogva kétirányú érdeklődés jellemzi: egyrészt egy érzékeny festői szemlélet, amely teret ad az intuíció és az önvizsgálat számára; másrészt egy kifelé irányuló érzékenység, amelynek célja a közösségek közti párbeszédek elősegítése a kollektív önismeret szolgálatában, különböző érzelmi, kulturális és politikai ellentétek és másságok között manőverezve.

Bár hajlamos vagyok mélyen személyes tapasztalatokból nyerni ihletet, a történeti-művészeti kutatás, a többféle kritikai nézőpont párhuzamos jelenléte, valamint a nemzetközi szellemi irányzatok helyi kontextusban történő körültekintő vizsgálata ugyancsak munkamódszerem kulcsfontosságú elemét képezik. Munkáim olyan témákkal foglalkoznak, mint a hagyomány és a kortárs kultúra kapcsolata, a nők sorsa a magyar paraszti közösségekben, az étkezési zavarok történelmi összefüggései, vagy az intuitív festészet mint a művészeti kutatás lehetséges szomatikus módszere. A közelmúltban részt vettem a New York-i Art in General, a bécsi Erste Stiftung és a prágai FUTURA rezidenciaprogramjaiban. 2020-ban egyéni kiállításom volt látható a budapesti Trafó Galériában és a prágai Karlin Studios-ban. 2021-ben részt vettem a 14. Balti Triennálén Vilniusban, 2022-ben pedig a Pristinában megrendezett 14. Manifestán. Jelenleg a Moholy- Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának multimédia-művészeti DLA képzésén veszek részt ösztöndíjasként.

 

 

Vékony Dorottya

 

A reprodukció régóta közügy. A biopolitikáról Foucault fogalmazta meg a legizgalmasabb gondolatokat, hogyan kerül ki a testünk feletti irányítás a hatalom kezébe, azaz hogyan válik a biológiai testünk társadalmi testté. Az elmúlt évekkben azt vizsgálom, hogy a biopolitikai diskurzuson belül a társadalmi test – biológiai test határai hogyan változtak a 20. század folyamán, és milyen jelentéssel bírnak napjainkban. Ezen fogalmak mentén, valamint saját művészeti gyakorlatomon keresztül vizsgálom, hogy a női test és viselkedés, a reprodukciós normalitások és patológiák, hogyan alakulnak, válnak szabályozottá és irányítottá különböző technológiák és társadalmi rítusok mentén. Figyelmem olyan helyzetek felé irányul, ahol a termékenység „terméketlenségbe” fordul, ahol elakadás történik. Érdeklődésem fókuszában az áll, hogy milyen módon dolgozzák fel ezeket a (válság)helyzeteket az általam megismert nők és hogyan hoznak létre új, segítő közösségeket, ahol az empátia és az elfogadás a meghatározó.