EN / HU

„Bloom is ours” – Katarina Šević a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj díjazottja

Kétévente osztják ki a 2011-ben Mary McLoughlin és John Ward által azzal a céllal létrehozott díjat, hogy a kortárs magyar, illetve a magyar képzőművészet szempontjából meghatározó képzőművészek kiemelkedő eredményeit jutalmazza. A díjat alapítók elképzelései szerint a kezdeményezés elsősorban a befogadás-központúságot, hétköznapi heroizmust, toleranciát és nemzetköziséget helyezi előtérbe – ezeket az értékeket képviseli James Joyce Ulyssese is, amely főhőséről a kitüntetés a nevét kapta. 

Noha a tízezer euróval járó független díjhoz hasonló hazai kezdeményezésekre már korábban is volt példa, mégis kiemelt fontosságú szakmai elismerésről van szó: ugyan az Erste Stiftung segítségével a tranzit.hu által életre hívott Katalizátor Díjat 2014-ben ötödik alkalommal szervezték meg, a 2009-ben alapított Aviva-díj csak két évet élt, míg a Strabag Festészeti Díjat tíz év után 2007-ben ítélték oda utoljára.

 

Wendy Dorman-Smith, a magyarországi Ír Nagykövetség helyettes ügyvivője - fotó: Pepper Art Projects
 




A Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat az alapítók szerint a művészek munkáin túl a zsűri összetétele a garancia arra, hogy az elismerés nemzetközi szinten is referenciapontként legyen része a szakmai közéletnek, ami a művészek felé történő kritikai visszajelzést és a nemzetközi színtéren való (újbóli) megjelenés lehetőségét is jelenti, ezáltal Szurcsik József szerint „a megismerés, a megismertetés és az elismerés” fórumává válhat. A díj szakmai szervezője korábban az ACAX Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda volt, idén először azonban a fiatal képzőművészeket támogató Pepper Art Projects felügyelte a kezdeményezést.

A minden eddiginél több, összesen 130 beérkezett pályázat közül a független kurátorok és művészeti szakemberek az elő- és főzsűrizési folyamat során választották ki a hat döntőst – Albert Ádámot, a 2006-os Strabag-díjas Kokesch Ádámot, Kerezsi Nemerét, Kudász Gábor Ariont, Puklus Pétert, valamint a győztes és korábbi Aviva-díjas Ševićet. A Leopold Bloom a pénzdíj mellett a Pepper Arts segítségével egy külföldön megvalósítandó kiállítást is jelent Šević számára.

 

 

dr. Declan Long, a zsűri tagja - fotó: Pepper Art Projects
 




Šević a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén végzett, majd az egyetem doktori képzésében vett részt. A Budapest Galériában látható Alfred Palestra a tavalyi rennes-i kortárs biennalén (Les Ateliers de Rennes) debütált: aTechnica Schweiz művészpárossal közösen létrehozott projekt középpontjábanAlfred Jarry és Alfred Dreyfus áll. Šević Jarry egykori iskolája, a Dreyfus-per helyszínéül is szolgáló líceum tanulóival alternatív olvasási gyakorlatokon keresztül dolgozta fel azt a történelmi pillanatot, ami egyszerre jelentette az abszurd irodalom születését és a francia köztársaság történetében törést hozó, az antiszemita közhangulat folytán hazaárulással vádolt Dreyfus-pert.

 

Katarina Šević - fotó: Pepper Art Projects
 




A Jarryhez és Dreyfushoz köthető textuális anyagok felhasználásával egy olyan alternatív olvasat jött létre, ami a jelenbe forgatva avantgárd módszerekkel reflektál a társadalom válságjelenségeire. A projektet a művész később az itthoni közegre adaptálta, amikor az OFFBiennale keretein belül az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákjaival dolgozott együtt. Az irodalmi referencia és a Budapest Galériában megtekinthető installáció anyaghasználata Šević egy korábbi munkáját, a Gólyában helyet kapó Terra Nova kiállítás News from Nowhere című projektjét is előhívhatja: az eltérő léptékű objektek mindkét esetben egy időben eltolt világ indexeiként is értelmezhetők.

 


A döntősök és a korábbi két nyertes munkáiból álló kiállítás Hanka Nóra és Szegedy-Maszák Zsuzsanna művészettörténészek jóvoltából a Budapest Galériában november 15-ig tekinthető meg. Kerezsi Nemere és Kokesch Ádám munkái jelenleg a Chimera Art Project Postcontemporary című kiállításán is láthatók.