EN / HU

Leopold Bloom és a róla elnevezett képzőművészeti díj – új színek kortárs képzőművészetünk palettáján

Nem valamiféle avítt tradicionalitás vagy holmi megrögzött hagyománytisztelet, a képzőművészet évszázadokon keresztül kialakult formáinak és eszközeinek számonkérése, ami ezt a jó értelemben vett hirtelen meglepődést előidézte bennem, inkább a mai fiatal képzőművész generáció határtalanul felszabadult, bátor, mindentől és mindenkitől függetlenedni vágyó, a saját közegét, sajátos látásmódját, újszerű funkcióját, gesztusait megteremteni tudó, a szokványosból kilépő, merészen kísérletező temperamentuma, amelynek produktumai, ha első látásra meghökkentőek is, a szinte sokkszerű élménnyel egy szempillantás alatt kizökkentik a nézőt a közömbösségből, azonnal kérdések özönét vetik fel benne, s gondolkodásra késztetik. Nem elsősorban az elvont absztrakciók, montázsok, installációk, konstrukciók különös eszközkészletére, formavilágára, képzelettársítások, szimbólumok sorára s a felhasznált anyagok sokféleségére gondolok, hanem arra, hogy a társművészetek közötti határok feszegetésével, az egymás közötti átjárhatóság megteremtésére tett kísérletekkel olyan innovatív, határtalan alkotói ötletességről, intellektualitásról tanúskodó, a lehetetlent nem ismerő, olykor elvont, hol groteszk, hol abszurd, néha extrém és szürreális művek születnek, amelyek anélkül, hogy öncélúak lennének, hű tükrei egy új művészgeneráció életérzésének, érzésvilágának, a valósággal, egymással és a művészetekkel való kapcsolatának.