EN / HU

Az idén harmadik alkalommal került kiírásra a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj, melynek célja a kortárs magyar képzőművészek progresszív alkotóinak elismerése és nemzetközi bemutatkozásuk támogatása. A pályázási időszak lezárult. A díj népszerűségét jól mutatja, hogy korábbi évek jelentkezőinek számát messze felülmúlva, több mint 100-an pályáztak Magyarország egyik legjelentősebb képzőművészeti díjára. A pályázati anyagok között festőművészek, fotográfusok, szobrászok, performansz-művészek koncepciója is megtalálható. A pályázatokat megkapta az előzsűrizést vállaló, fiatal, független nemzetközi kurátorokból álló trió. Az előzsűrizett 15 művész nevét június 16-án, a Bloomsday keretein belül hirdetik majd ki. Ezt követően a főzsűri az előválogatottak számát 5 – 6 főre szűkíti, majd műtermük látogatása után kiválasztja a végső nyertest. A díj átadására szeptember 4-én kerül sor az Új Budapest Galériában (a Bálna épületében). Ekkor nyílik és november 15-ig lesz látható az idei díj döntőseinek kiállítása.

Az előzsűriről és a főzsűriről további információk az alábbi linken olvashatók: http://leopoldbloomaward.com/zsuri