Végül úgy döntöttem, kimondom. Katarina Šević-interjú, II.rész

A kortárs művészeket jutalmazó Leopold Bloom-díj idei djazottjával, Katarina Šević-csel ott hagytuk abba, hogy az Alfred Palestra című, meglehetősen összetett projektjéről kérdeztük. Az előző rész vége ez volt:

"A Tehnica Schweiz-cel meghívtak minket a Rennes-i Biennáléra. Utánanéztünk a város történetének, és kiderült, hogy van egy gimnázium, amely két szempontból is érdekes volt számunkra: egyrészt ide járt iskolába Alfred Jarry, az avantgárd korszak előfutára, az Übü király szerzője. Ráadásul pont abban az időszakban, amikor az iskola tornatermében tartották a második Dreyfus-pert. Ez volt a kiindulópont és ezt az örökséget dolgoztunk fel egy helyi színjátszókör diákjaival..." 

Katarina Šević - Tehnica Schweiz: Alfred Palestra, kiállítási nézet, PLAY TIME/Les Ateliers de Rennes, Frac Bretagne, 2014

 

artPortal: Hogy jutottatok el a két könyvlistáig? Hiszen, hogy Alfred Dreyfus milyen könyveket olvasott száműzetése idején, eléggé másodlagos fontosságúnak tűnhet a történetéhez képest...

Katarina Šević ( K.Š. ): A két könyvlista a projektünk gerince, ezt nevezzük az Alfred Palestra kánonnak. Dreyfus naplót vezetett a száműzetésben, az Ördög szigeten, és néha leírta, hogy mit olvas, mi pedig összeírtuk az olvasmányait. A feleségét kérte meg, hogy küldje el a könyveket: klasszikus művek, amelyek a hősiességről, a mártíromságról szólnak, illetve azokról az ideákról, amelyekben ő meghurcoltatásáig hitt. Dreyfus egyébként, amikor szabadlábra kerül, visszament a katonasághoz, és próbált visszailleszkedni a régi identitásába. Alfred Jarry A patafizikus Faustroll Doktor cselekedetei és nézetei című regényében is megjelenik egy könyvlista rögtön az elején, ami tulajdonképpen Jarry kedvenc könyveit tartalmazta. Jarry kánonja kisérletező, a saját korában újítónak tekinthető irodalmat tartalmaz. Könnyen szembe lehet állítani Dreyfuséval. Ezekből a könyvekből kerestünk idézeteket, olyanokat, amik ezzel a szembenállással összefüggésbe hozhatók. Hiszen ebben a tornateremben élte meg a legmélyebb vállságát a 3. Francia Köztársaság és ugyanekkor válik ez a tér a születő avantgárd  bölcsőjévé. Ezekkel az idézetekkel dolgoztunk a workshopokban a diákokkal, Rennes-ben, majd később Budapesten, ezek képezték a közös performance-ünk alapját mindkét esetben. Úgy is tekinthetjük, hogy a társadalmon belüli kétféle létezésről szólnak ezek a párhuzamos kánonok.

Katarina Šević - Tehnica Schweiz: Alfred Palestra, Backhead Mask, tárgy, fa, 2014

 

A rendszerhez alkalmazkodó, megalkuvó, minden változástól rettegő, illetve a lázadó identitás?

K.Š.: Igen, de előkerül még a jog, a demokrácia kérdése, az individualizmus, az oktatás... Jarry nem követte a bevált társadalmi viselkedési módokat, másképp létezett.

Idén tavaszal az OFF-Biennálé keretében a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban is megcsináltátok ugyanezt. Volt különbség a diákok reakcióiban?

K.Š.: Az volt a legfeltűnőbb különbség, hogy Magyarországon sokkal univerzálisabban értelmezték a középiskolások ezeket a szövegeket, és reflektáltak a mai helyzetre. Hamar leesett nekik, hogy a szövegek róluk is szólnak, arról, hogy milyen az oktatás, mit jelenti iskolába járni, hogy mit lehet olvasni a tankönyvekben.

Hadd kötekedjek: ez még képzőművészet? Alapvetően szövegekkel dolgozol, annak, amit csinálsz – a készülő tárgyakkal együtt is –, legalább annyi köze van a színházhoz is. A performance-okban is szövegeket recitálnak, és a performance-ok mögött álló kutatómunka is szövegekből indul ki.

K.Š.: Ha egy művész a társadalmi kérdések iránt fogékony, érdekli az identitás problémája, akkor nem lehet megúszni a történeteket. Valóban sok könyvvel dolgoztunk, ebben a projektben és az installációban is szerepelnek könyvek. Ugyanakkor, ez a projekt sok rétegű, és nem csak a kiállító térben értelmezendő. Az benne a nagyon izgalmas, hogy bekerül az igazi iskolába, és beavatkozik annak az életébe is.

De azért a tárgyak a szövegek nélkül nagyon nehezen megközelíthetők.

K.Š.: Az Alfred Palestra projekt tárgyai szorosan kapcsolódnak korábbi munkáimhoz is. Először a News from Nowhere (Hírek sehonnan) című projekthez készítettem egy sorozatot hasonló fatárgyakból. A  tárgyaim kidolgozottsága és anakronizmusa fontos aspektusát jelentik ennek a projektnek is. A korai polgárosodás bútorstílusait idézik, de nem egy konkrét stílust. Lehetséges rekonstrukciói olyan tárgyaknak, amelyek már nem léteznek, és amelyekre csak valamilyen leegyszerűsített módon fogunk emlékezni. Egyúttal a szélesedő, kényelmesedő középosztály mindenkori szerepét és felelősségét is felvetik ezek a tárgyak, a mű kontextusában. A kézművesség (craft) fogalma nagyon érdekel, mert sokat elárul a társadalomról. Miközben a craft fogalma csak nagyon ritkán jelenik meg az általános kritikai elméleti diskurzusban, és az uralkodó ideológiák (se a kapitalista, se a kommunista) sem sajátították még ki, mégis számos politikai és gazdasági nézőpont rejtőzik mögötte. Maradandóan jelen van az ideológiák tárgyiasulásában és az ideológiai változások lenyomataiban. Az Alfred Palestraprojekten belül ezek használati tárgyak, eszközök, fogaskerekek egy gépezetben, ami a történelmi időben való utazást, a múltbeli események értelemezését teszi lehetővé a résztvevők számára.
 

Katarina Šević: News from Nowhere, tárgy, fa, 2009-folyamatban 


Az nem merült fel benned, hogy a szülőhelyed, Újvidék múltjával foglalkozz?

K.Š.: Van egy régi munkám 2004-ből, Könnyen és gyorsan magyarul a címe. Egy még Jugoszláviában megjelentetett magyar nyelvkönyvön alapszik, amely számos kiadást megért 1962 és 95. közöt. Az első kiadású könyv hozzám került, amikor Magyarországra érkeztem. Ha alaposabban megnézi az ember a különböző leckék naív párbeszédeit, meglepő, hogy milyen gazdagok történelmi és ideológiai értelemben. Az Újvidéki séta című részt olvasva döbbentem rá, hogy már minden utcát átneveztek azóta, a hidat is lebombázták, majd újraépítettek. Közben minden kiadásban ugyanolyan a szöveg, kivéve, hogy 95-ös kiadásba beleraktak egy "modernizált" leckét. Itt arról beszélnek az üzletemberek, hogy hol kell átlépni a határt, kinek van tartózkodási engedélye, satöbbi. Tehát azokról a dolgokról beszélgetnek, amelyeken én is keresztülmentem. A nyelvleckékből merítettem a storyboardokat a videómhoz és a párbeszédeket is felhasználtam. Hozzá is írtam néhány új nyelvleckét, melyek szintén a saját kivándorlói státuszomra rímeltek. Az öt epizód öt különböző helyszínt és élethelyzetet mutat be. A szereplők mind Magyarországon élő külföldiek voltak, akik törik a magyart. Végül, ez a videó a Bevándorlási Hivatal Budafoki úti várótermében volt egy héten keresztül látható 2004 júniusában.

Van, amit most másképp látsz az identitásoddal kapcsolatban, mint tíz évvel ezelőtt?

K.Š.: Tíz éves voltam, amikor Jugoszláviában elkezdődött a polgárháború, és én akkor láttam magam körül összeomlani különböző emberek identitását. Másrészt azt is láttam, hogy ez mennyire fájdalmas, hogy sokan belebolondulnak abba, hogy nem tudják felfogni, mi történik velük. És azt is átéltem, hogy mennyire igyekeznek egy éjszaka alatt újra összerakni ezt az identitást, valami újat kitalálni. Sok ember nagyon vallásos lett, azok is, akik addig soha be nem tették a lábukat a templomba. Vannak, akik hirtelen nacionalisták lettek. Én ebből az egészből valahogy kiábrándultam még fiatalon, sose hittem abban, hogy egyfajta identitás létezik, és hogy ez megoldás bármire. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudom, ki vagyok. Többféle módon létezem, és ebből a sokféleségből vagyok összerakható. És ezzel mindannyian így vagyunk, azok is, akik nem költöztek el sehova.

Katarina Šević: Könnyen és gyorsan magyarul, videó installáció, képek a videóból, 2004

Voltál bármikor olyan helyzetben, hogy választásra kényszerültél a benned lévő identitás-rétegek között? Amikor „valahova kellett állnod”?

K.Š.:  Például most, a Leopold Bloom Art Award díjátadón, amikor kezembe adták a díjat, és kellett mondanom egy kis beszédet. Miközben köszönetet akartam mondani a díj alapítóinak, a zsűrinek és a közreműködőimnek, azon gondolkoztam, hogy szóba hozzam-e azt, hogy én is bevándoroló vagyok Magyarországon. És ha igen, akkor hogyan említsem meg, hogy ne legyen félreérthető. Ez is egyfajta választás volt. Végül úgy döntöttem, hogy kimondom, méghozzá azért, mert az, hogy én itt tudtam maradni, konkrét emberek segítségének köszönhető, és egyszerűen meg akartam köszönni nekik is, hogy támogattak.

Szerző: Gócza Anita