Leopold Bloom Díj először

Miközben egyes művészeti díjak megszűnnek (Aviva-díj) vagy átmenetileg kivonulnak Magyarországról (Strabag-díj), szerencsére érkeznek új versenyzők. A legígéretesebbnek az irodalmi nevű Leopold Bloom Képzőművészeti Díj tűnik.

Nyár végén született meg az európai szállítmányozási óriásvállalat, az ír Maurice Ward Group anyagi támogatásával és a Ludwig égisze alatt működő ACAX – Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda szakmai segítségével. A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj életkori megkötés nélkül adományozható annak a progresszív magyar művésznek, aki a legjobb nemzetközi koprodukciós tervet teszi le az asztalra. Vagyis nem egy hétköznapi festődíjról van szó, a jelentkezők egy – többé-kevésbé megszervezett – külföldi kiállítás tervével pályázhatnak.

A szállítmányozásban utazó cég így a magyar alkotó nemzetközi megjelenését támogatja 10 000 euróval. A zsűrihez festményeket és egyedi rajzokat lehetett beküldeni, a kiállítási koncepcióban semmi megkötés nem volt, szabadon lehetett választani bármiféle európai művészeti intézmény (múzeum, kereskedelmi és nonprofit galéria) vagy rangos nemzetközi esemény (biennále és fesztivál) között. Hogy a projekt tényleg talpra essen külföldön, a zsűri nemzetközi szakértőkből került ki, akik friss szemmel nézték a kortárs magyar művészeket. Köztük találjuk a brit Caroline Hancockot, aki független kurátorként dolgozott már a Tate Modernnel és a párizsi Pompidou-val is, Alice Maher ír képzőművészt és a krakkói Andrzej Szczerski művészettörténészt.

A díj névadója a magyar–ír kapcsolatokat domborítja ki. Nem másról van szó, mint a modern irodalom úttörőjének, James Joyce Ulyssesének főhőséről, akinek – már amennyire ebben a regényfolyamban beszélhetünk tényadatokról – édesapja, Virág Rudolf Szombathelyről vándorolt ki.

A nemzetközi zsűri hat művészt jelölt a díjra, mindegyikőjük a színtér jól ismert, fiatal vagy középgenerációs művésze, közös kiállításuk a Kiscelli Múzeum romos templomterében volt látható. A mezőnybe bekerült a ’90-es évekbeli, puha ecsetkezelésű, figuratív festészet mestere, Szűcs Attila és az ő generációjához tartozó Agnes von Uray (korábbi nevén: Szépfalvi Ágnes), a maga női szerepeket faggató, filmszerű, realista jeleneteivel. A zsűri beválogatta a pesti színtér újsütetű fenegyerekét, a vérbő, barokkos festészetet mészárszékkel és meredező falloszokkal kombináló Kis Róka Csabát is. Valamint a dekoratív felületek és az absztrakttá váló formák kettősével dolgozó Batykó Róbertet és Barakonyi Zsombort. Ők mindketten saját fotókat, maszkokat és különféle festőszerszámokat használnak a virtuóz nagyvárosi jelképek és hangulatok megragadásához. Vécsei Júlia a jelöltek közül egyedüliként pályázott rajzokkal. Konceptuális grafikai munkái a régimódi indigópapírban rejlő sokszorosítás és eltűnés lehetőségeit kutatják, kicsiny geometriai idomok és hullámvonalak alkalmazásával.

A szeptember 3-án megtartott ceremónián kiderült, hogy a díjat a csapat legfiatalabb versenyzője, Batykó Róbert kapta. „Munkám során erősen koncentrálok a festészetnek a médiumára – avat be bemutatkozó filmjében a műhelytitkokba –, ki van hangsúlyozva, hogy más technikával nem készülhetett volna el. Különféle rétegei vannak a képnek, különféle festékanyagok vannak – ezt a fajta rétegzettséget úgy érem el, hogy különféle maszkoló fóliákkal dolgozom. Járok-kelek a világba, figyelem a környezetemet, állandóan kémlelem a dolgokat, amik körülvesznek, a témákra valami szerencsés véletlen folytán találok rá. Van egy kifejezés, serendipity, amit magyarul szerencseleletnek szoktak fordítani. Szembejönnek velem ezek a témák.”